Budapest I. kerületi
PETŐFI SÁNDOR GIMNÁZIUM
„Fejlődni a kultúrában, biztonságban, szabadon.”

Öregdiák-találkozó 2026


Kedves petőfis Öregdiákok!

2026-ban március 6-án, pénteken, délután 17:00 órától rendezzük meg

a hagyományos Öregdiák-találkozót!

Idén azokat a volt diákjainkat várjuk, akik 6-ra végződő években érettségiztek.

Hamarosan küldjük a meghívót is - kérjük,

segítsenek nekünk értesíteni volt osztálytársaikat, mivel közvetlenül sajnos nem mindenkit tudunk elérni.

Sok szeretettel várunk mindenkit!

 

Annyira fontosnak tartjuk, hogy végzett diákjaink tartsák  a kapcsolatot az iskolával, hogy mindenkori honlapon mindig külön rovat szolgált erre. Csak a név változott: Öregdiák rovat, Véndiák rovat, Alumni - mikor melyik. Ezen az oldalon az év bámely napján, a nap bármely percében regisztrálni lehet, ekkor "fel lesz írva a neved"  a régi diákjaink közé. Aki hajlandó az elérhetőségét is megadni, azt könnyebben el tudják érni az osztálytársai, ha szeretnék felvenni az elejtett fonalat. Előfordult már (nem is egyszer), hogy tőlünk kért segítséget valaki, hogy kutassuk fel a régi osztálytársát vagy tanárát. 

Évente egyszer - február-márciusban - a rovat plusz funkciót is kap. Márciusban, a Petőfi-napok keretében tartjuk hagyományos öregdiáktalálkozónkat. A szervezés erre az oldalra épül. Itt lehet majd olvasni a találkozóval kapcsolatos híreket, innen lesz letölthető a meghívó is. 

Végül ebben a rovatban jelennek régi diákjaink azon írásai, amelyekben a diákéveikről emlékeznek meg. Természetesen a cikkeket csak  a szerzők jóváhagyásával publikáljuk. Egyelőre 4+1 cikk áll a gyűjteményben - reméljük, lesz ez még sokkal több is...

Regisztráció a petőfis öregdiákok közé.

Véndiák rovat

A Jablonkay-terem névadója

A Jablonkay-terem névadója

2025. január 11.

Jablonkay tanár úr nevét a biológia előadó őrzi. Fiatalabb olvasóinknak számára néhány információ következik Jablonkay tanár úrról. Akik ismerték... nekik ezek a sorok a gyönyörű diákévekről szólnak.

Újabb jelvénygyűjtemény

Újabb jelvénygyűjtemény

2024. augusztus 4.

Szerencsések vagyunk, ami a jelvényeinket illeti, újabb kollekcióról kaptunk fotót.

Könyvet írt egy véndiák csapat

Könyvet írt egy véndiák csapat

2023. november 27.

Öt csodás kötettel gyarapodott az iskolai könyvtár: az 1962-ben érettségizett egyik osztályunk élményeit könyvvé szerkesztette. Hamarosan szemelvényeket közlünk a műből, addig a bevezetőt olvashatjuk.

Tablófotó rovat - felhívás öregdiákokhoz

Tablófotó rovat - felhívás öregdiákokhoz

2022. július 17.

Ismét bővült a tablófotó rovat.

Rejtett iskolatörténet IV. Iskolánk hivatalos jelvényei

Rejtett iskolatörténet IV. Iskolánk hivatalos jelvényei

2021. november 28.

Iskolánk jelvényei a kezdeti időktől napjainkig. Király Zsolt volt kollégánk gyűjtése

Rejtett iskolatörténet: volt egyszer egy  Padtárs

Rejtett iskolatörténet: volt egyszer egy Padtárs

2021. szeptember 26.

Csak az 1963-ban aktív diákként hozzánk járó diákok tudhatják, hogy akkoriban volt egy Padtárs című diákújság. Ezt a kalandos történetet idézzük most fel Szokolay Tamás öregdiák-társunk jóvoltából. A cikk végén a lapszámokra mutató linkek is megtalálhatók!

Rejtett iskolatörténet: a PETŐFIgyelő (első) 30 éve

Rejtett iskolatörténet: a PETŐFIgyelő (első) 30 éve

2019. november 9.

Ez a cikk először 2012-ben jelent meg a PETŐFIgyelő nevű, jelenleg alvó állapotú iskolaújság ünnepi számában. Vajon mikor vehetjük legközelebb kezünkbe PETŐFIgyelőt?

Egy öregdiák gondolatai

Egy öregdiák gondolatai

2018. november 20.

A cikket Bálint Sándor öregdiák-társunk jegyzi

Búcsú az iskolától (ballagási vers)

Búcsú az iskolától (ballagási vers)

2018. március 18.

Szebeni András 1958 májusában, saját ballagásán szavalta el költeményét. Nemcsak annak örülhetünk, hogy 60 év után ismét ellátogatott hozzánk, hanem annak is, hogy féltve őrzött kincsét a rendelkezésünkre bocsátotta.

Rejtett iskolatörténet: a Bénák SC (1974-1985) - v3

Rejtett iskolatörténet: a Bénák SC (1974-1985) - v3

2017. június 13.

Kevesen emlékeznek már a Bénák SC-re. Pedig aki játszott a csapat sárga mezében, az nehezen felejti.

REGISZTRÁCIÓ

Érvényes
Írd be a neved!
Érvényes
Add meg a végzésed évét!
Érvényes
Melyik osztályba jártál?
Érvényes
Add meg az e-mail címedet!
A * jelölt adatok megadása kötelező!


Tájékoztatásul az alábbiakban közöljük az eddig évfolyamonként regisztrált öregdiákok számát.
Reméljük ezzel is elősegítjük, hogy régi diákjaink megtalálják egymást és iskolájukat!
Évfolyam
??
A
B
C
D
E
F
S
V
1
2
-
-
-
-
-
-
-
1095
-
-
-
1
-
-
-
-
-
1874
-
-
-
1
-
-
-
-
-
1950
2
-
1
-
-
-
-
-
-
1953
1
-
1
-
-
-
-
-
-
1954
-
-
3
-
-
-
-
-
-
1958
-
-
2
-
-
-
-
-
-
1960
1
5
1
1
10
-
-
-
-
1961
-
1
1
-
-
1
-
-
-
1962
-
1
3
4
2
10
4
-
-
1963
1
4
7
4
-
-
-
-
-
1964
-
23
5
6
2
1
-
-
-
1965
-
5
8
-
7
17
-
-
-
1966
2
1
3
-
5
1
-
-
-
1967
-
1
1
-
1
1
-
-
-
1968
-
-
-
-
1
-
-
-
-
1969
-
-
-
-
-
1
-
-
-
1970
6
8
11
14
4
12
-
-
-
1971
-
-
-
-
7
1
-
-
-
1972
3
3
13
6
7
18
-
-
-
1973
3
10
19
23
27
21
9
-
-
1974
8
10
20
7
23
3
4
-
-
1975
1
6
22
11
19
-
-
-
-
1976
2
5
26
13
6
6
-
-
-
1977
-
-
1
-
2
-
-
-
-
1979
-
-
-
2
2
-
-
-
-
1980
4
5
4
6
12
-
-
-
-
1981
-
-
-
-
1
-
-
-
-
1982
1
4
3
2
6
-
-
-
-
1983
4
19
19
9
6
-
-
-
-
1984
3
6
10
3
21
-
-
-
-
1985
-
8
10
11
15
-
-
-
-
1986
2
22
10
11
11
-
-
-
-
1987
-
-
2
1
1
-
-
-
-
1988
-
-
-
-
2
-
-
-
-
1989
-
1
-
1
-
-
-
-
-
1990
4
7
5
9
16
3
-
-
-
1991
-
-
-
-
1
-
-
-
-
1992
2
2
2
1
17
-
-
-
-
1993
7
8
11
6
3
7
9
-
-
1994
-
3
12
1
7
-
-
-
-
1995
-
3
10
3
1
12
-
-
-
1996
3
1
14
13
11
14
-
1
-
1998
-
1
-
-
1
-
-
-
-
1999
-
-
-
1
1
-
-
-
-
2000
-
4
1
2
12
-
-
-
-
2002
-
1
2
4
5
-
-
-
-
2003
2
9
1
4
18
6
-
-
-
2004
2
6
8
1
10
-
-
-
-
2005
2
13
3
8
15
-
-
-
-
2006
2
1
8
9
7
9
-
-
-
2009
-
-
1
-
-
-
-
-
-
2010
1
6
11
-
-
-
-
14
-
2012
-
8
5
-
-
-
-
1
-
2013
-
17
11
-
-
-
-
12
13
2014
-
4
3
1
1
-
-
13
23
2015
-
3
3
-
-
-
-
11
7
2016
-
8
15
9
-
-
-
11
10
2020
-
-
-
-
1
-
-
-
-
2026
-
-
1
-
-
-
-
-
-
Oldal tetejére

Fenntartó

Kapcsolat

Budapest I. Kerületi Petőfi Sándor Gimnázium

Cím: 1013 Budapest, Attila út 43.

Tel/fax: +36 1 375-7736

Email: igazgato@petofigimi.hu

OM kód: 035218
Telephelyikód: 001
Tankerületi pénzügyi azonosító: BO 0201

bővebben »

Térkép


Petőfi Sándor Gimnázium