Búcsú az iskolától (ballagási vers)

2018. március 18.

BÚCSÚ AZ ISKOLÁTÓL

Négy évig égett bennünk a remény,
Hogy a tanulás egyszer véget ér;
Kértük, jöjjön … s most szívünk elszorul,
Emlékezünk és állunk szótlanul.

 A régen várt perc ím elérkezett,
 Nehéz munkánknak vége, vége lett;
 Oly messze volt nemrég – s most oly közel
  A búcsú perce, nékünk válni kell.

Isten veled hát kedves iskola,
A kelő élet s bölcsesség hona;
Elválunk már, mint partjától a víz,
Mikor folyókból tengerekbe visz

Reánk az élet óceánja vár,
Elragad tőled zajló tengerár,
De bárhol is a vihar bút terít,
El nem feledjük nagy törvényeid!

Gyermekként léptünk védtetőd alá,
Itt serdültünk gyermekből ifjúvá,
S elménkben a kicsiny tudáspatak
Széles folyóvá falad között dagadt.

S a folyó merre kanyarogva tart,
Tanáraink, ti voltatok a part,
Ti irányítottátok lépteink
Az életútba nyíló tengerig.

Köszönjük néktek, hogy szerettetek,
Köszönjük néktek, ahogy csak lehet,
De igaz hálát adni nem tudunk,
Mert, mint szülőket, ifjan elhagyunk.

Ó régi vizsgák, csendes izgalom,
A szív mélyéből égő szorgalom,
Ifjúi vágyak, gyermekképzetek
Elszállva tőlünk, messze tűntetek.

Elbúcsúzunk most, zöld s fehér falak,
Kopott padok, kik rejttek titkokat,
Fekete tábla, ki elfeleded
A krétaszóval írt emlékjelet.

Elköszönünk, tágas tornaterem,
Hol új erőnk nőtt nehéz szereken
S te poros udvar, játék záloga,
Szívünkből nem törlődtök ki soha.

Elválunk társak, jó barátaink,
Felétek búcsúkönnyek fátyla int,
Tanáraink és jó igazgatónk
S mind, aki nékünk itt emlékadónk.

Isten veled hát, kedves iskola,
A kelő élet s bölcsesség hona;
Képed lelkünkben sokszor visszatér,
Mert benned szívünk ifjúsága él.

Most vár a gép, a kasza vagy a toll,
De az életnek nagy csatáiból
Ígérjük azt, hogy vissza- visszatérünk,
A látásodon, emlékeden
újult erővel újra élünk!


Budapest, 1958. május 2.
Szebeni András