Sine ira et Studio
2025. december 3.
2025. december 2-án iskolánk ismét részt vett a „Sine ira et Studio elnevezésű kerületi (tankerületi) történelem vetélkedőn. A versenyt a Szabó Lőrinc Angol-Magyar Kéttannyelvű Gimnázium szervezte, melyre 12 csapat nevezett. A versenyzőknek az idei tanévben II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc történetéből kellett tudásukról számot adni. Az egyfordulós verseny egy írásbeli teszt kitöltésével kezdődött, ahol különböző nehézségű, de változatos, kreatív feladatokat (feleletválasztós, nyílt végű, forráselemző, filmrészlethez kapcsolódó) feladatokat oldottak meg a tanulók.
Ezt követően a legjobb eredményt elérő három csapat került a szóbeli döntőbe, ahol történelmi események, helyszínek felismerésével és hozzájuk kapcsolódó kérdések
megválaszolásával kellett megküzdeni, majd egy szituációs játék zárta a versenyt. Gimnáziumunk két csapatot is indított, a 9. A osztály diákjaiból kikerülő „Talpasok” csapata remekül helyt állt, de nem sikerült a döntőbe kerülniük. Ugyanakkor „Munkács” nevet viselő diákok (Maros Veronika 11. E, Bánfalvi Barnabás 11. A, és Göőz Csongor 11.A osztályos tanulók) neves vetélytársakat maguk mögé utasítva megszerezték az első helyet.
Gratulálunk a győztes csapatnak és felkészítő tanáruknak, Görög László tanár úrnak.