Bajlinger Magdolna

2017. február 19.

Pályakezdőként kezdtem dolgozni a Petőfi Sándor Gimnáziumban

Óvodás koromban balerinának készültem, (vagy hercegnőnek). Általános iskolásként fészkelte be magát a fejembe a gondolat, hogy tanár szeretnék lenni. Hetedik osztályos koromban kitaláltam miként fogom aláírni a dolgozatokat (a mai napig így írom alá) Otthonunkban sokszor összesereglettek a rokonság, szomszédság kisebb gyerekei, akikkel sokat, örömmel foglalkoztam. Táborokban sürögtem-forogtam. Innen már csak egy ugrás volt a tanári pálya.

A kémiát általános iskolában, a biológiát a gimnáziumban szerettem meg. Felnőttként is lenyűgöznek az élő és élettelen környezet felépítésének, működésének törvényszerűségei, szépségei. Szeretném ezt az érzést átadni tanítványaimnak! Nem könnyű feladat ez! Sokan hangoztatják, hogy felesleges megtanulni ilyen bonyolult dolgokat, hiszen az okos eszközök jóvoltából szinte az egész Világ ott van a zsebünkben. Mire is jó akkor az iskola? Úgy érzem, olyan biztos, hiteles alapműveltséget kell adnunk, amelynek segítségével el lehet igazodni abban az információözönben, amely napjainkban mindenkit eláraszt. Ennek érdekében megpróbálom tanítványaimban fenntartani azt a kíváncsiságot, amely kisgyermekkorban még oly természetes. A tanóráimon ezért igyekszem a tananyaghoz kapcsolódó hétköznapi jelenségeket előtérbe helyezni.

Úgy vélem az iskola olyan közeg, amely jó gyakorló terep a „nagybetűs ÉLET” előkészítéséhez.

A tanulás erőfeszítést igényel, gondolkodásra késztet, igényli a feladatok határidőre történő, pontos elvégzését. Segít a siker és a kudarc megélésében, elviselésében. Nem utolsó sorban a tudás jóleső érzésével kecsegtet. Az iskola sokkal több, mint a tananyag befogadásának helyszíne. Az iskolai közösségek lehetőséget adnak arra, hogy gyakorolni lehessen az együttműködést, hogy kialakulhasson az empátia, a tolerancia készsége, hogy pozitív közösségi élmények jöhessenek létre. Kollegáimmal törekszünk ezekre lehetőséget teremteni.

Reménykedem abban, hogy nem csupán a diákjaink elméjére, hanem a lelkére is hatással lehetünk, és nem üres tarisznyával lépnek majd ki iskolánk kapuján.

„A tanításban az a legjobb, hogy az ember fiatalok között van, és legalább annyit tanul tőlük, mint amennyit tanít nekik.” Esztergályos Károly