Budapest I. kerületi
PETŐFI SÁNDOR GIMNÁZIUM
„Fejlődni a kultúrában, biztonságban, szabadon.”

Beszámoló a csapatépítőről

November 19-én elindult a Tehetségprogram, ami egy csapatépítővel vette kezdetét kedd délután. A diákok az egész napos tanítástól fáradtan, de annál lelkesebben vettek részt a közös programon.
Az együtt töltött idő ismerkedéssel kezdődött, ami lehetővé tette, hogy az egy évfolyamba vagy akár osztályba járó tanulók jobban megismerjék egymást, valamint segítette a Budavári Általános Iskola diákjainak beilleszkedését. A különböző ismerkedős és csapatépítő játékokon keresztül már elkezdtek kirajzolódni a csoporttagok erősségei és készségei, amelyekkel leginkább hozzá tudnak tenni az egész program megvalósulásához és kibontakozásához. 
A játékokon túl közös gondolkodással beszéltük át, hogy mit is jelent a klímaváltozás, a globális felmelegedés, mi a saját felelősségünk ezen a területen - mintegy bevezetőként, hogy miről szól az egész program. 
A délután zárásaként a diákok megfogalmazták, hogy egyénileg mit várnak a programtól és örömmel láttuk, hogy sokan szeretnének fejlődni a környezettudatos szemléletben, tenni a Földünkért, valamint ösztönözni másokat, hogy hasonlóan tegyenek. Továbbadni azonban csak azt lehet, ami bennünk is megvan, így a tanulók az új tudásra és tapasztalatokra készen állva várják, hogy mit tehetnek egy zöldebb jövőért.

« vissza
Oldal tetejére

Fenntartó

Kapcsolat

Budapest I. Kerületi Petőfi Sándor Gimnázium

Cím: 1013 Budapest, Attila út 43.

Tel/fax: +36 1 375-7736

Email: igazgato@petofigimi.hu

OM kód: 035218
Telephelyikód: 001
Tankerületi pénzügyi azonosító: BO 0201

bővebben »

Térkép


Petőfi Sándor Gimnázium