Budapest I. kerületi
PETŐFI SÁNDOR GIMNÁZIUM
„Fejlődni a kultúrában, biztonságban, szabadon.”

Petőfis második hely a Sine ira et studio versenyen

2024. december 3-án iskolánk diákjai második helyen végeztek a „Sine ira et studio” Kerületi Középiskolai Történelem Versenyen.
A versenyt a Szabó Lőrinc Angol-Magyar Kéttannyelvű Gimnázium szervezte, melyre 9 iskola 16 csapata nevezett. A versenyzőknek az idei tanévben „A nagy földrajzi felfedezések” témakörben kellett összemérni tudásukat. Az egyfordulós verseny egy írásbeli teszt kitöltésével kezdődött, ahol különböző nehézségű, de változatos, kreatív feladatokat (feleletválasztós, nyílt végű, forráselemző, filmrészlethez kapcsolódó) feladatokat oldottak meg a tanulók. 
Ezt követően a legjobb eredményt elérő három csapat került a szóbeli döntőbe. Itt két feladat várta a csapatokat. Az elsőben egy adott történelmi személy felismerése és bemutatása volt, a második részben pedig előre megadott témában vitát kellett a versenyzőknek folytatni.
Így alakult ki a végeredmény, amelyben iskolánk csapata, a „III. triumvirátus”, második helyen végzett. A csapat tagjai: 
Méhes Veronika, Móricz Míra, Dupcsák Tamás 11.A osztályos tanulók. 
Felkészítő tanáruk Görög László volt.
Szívből gratulálunk a csapatnak és felkészítő tanáruknak, és a Történelem Munkaközösségnek. További sok sikert, jó versenyeket kívánunk!

« vissza
Oldal tetejére

Fenntartó

Kapcsolat

Budapest I. Kerületi Petőfi Sándor Gimnázium

Cím: 1013 Budapest, Attila út 43.

Tel/fax: +36 1 375-7736

Email: igazgato@petofigimi.hu

OM kód: 035218
Telephelyikód: 001
Tankerületi pénzügyi azonosító: BO 0201

bővebben »

Térkép


Petőfi Sándor Gimnázium